Egészségügy

Egészségügy

CSORNAI EGÉSZSÉGÜGY TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE

Sopron megye első kórházának létrejötte a johannita lovagrend megtelepedéséhez kapcsolódik. A XIII. században épített rendház bár elláthatott bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat is, illetve segítséget nyújthatott a rászorulóknak, valódi egészségügyi létesítménynek az 1286 előtt felépített Szent Erzsébet ispotályt tekinthetjük.[1] A közvetlen orvoslás, és a gyógyszerészet a későközépkorban vált el egymástól, Sopronból a XV. századból maradtak fenn erre vonatkozó források.[2] Hasonlóan évszázados eltéréssel zajlott Csornán is a patikák, majd a kórház létrejötte.

Csorna mezővárosában a szervezett egészségügy szintén szerzetesi kezdeményezésű volt: az első gyógyszertárat Wraclawsky Richárd premontrei prépost (1722-32) kezdeményezésére állították fel 1722-ben.[3] A szerzetesi kezelésű intézmény rövid életű volt, 1786-ban a szétszóratáskor a patika is megszűnt, berendezéseit elárverezték.[4]

Az első nyilvános gyógyszertár ezt a kezdeményezést 100 évvel lemaradva követte:

Josephy Mihály 1827-ben alapította meg a Kősas gyógyszertárat, a mai Soproni út és Szent István tér sarkán. Tulajdonosainak sora: Adler Rudolf, Marton Károly, Hőshegyi Móric, Kováts József, Kováts Aladár. Kováts Aladár idején, 1897-ben nyerte el a patika a belügyminisztertől a reáljogot. További tulajdonosok: Mészáros Zsigmond, Révész Nándor, Rafft Gyula. 1912-ben vásárolta meg a patikát Marinczer Jenő. Halála után lánya, Magdolna, a férjével Lendvay Endrével vezette a patikát az államosításig.[5] A gyógyszertárat 1980-81-ben korszerűsítették, bővítették.[6]

A Megváltó gyógyszertárat 1910-ben alapították. Gajda, Mester László, Nagy Aladár, Gergely István voltak 1950-ig a tulajdonosok. Tulajdonosai után az államosítást követően 1952-ben a gyógyszertár helye is változott: Az Andrássy út Laky Döme utcai sarkáról a Soproni útra helyezték át, ahol későbbi áruház helyén működött.[7]

Csorna Cziráky Margitról nevet nyert „Margit” közkórházának alapkövét Dr. Kokas Lajos tiszti orvos kezdeményezésére Rábaköz népének adományából 1913. október 12-én tették le, megnyitására pedig – a világháború kitörése miatt ideiglenes kaszárnya célú lefoglalása miatt – 1915. február 21-én került sor. A kórház 1939-ig Csorna község tulajdona volt, majd Sopron vármegyéé lett, 1954-től pedig a járási tanács intézménye. Kezdeti 4 osztálya (belgyógyászat, sebészet-szülészet, tüdőgyógyászat, fertőzőosztály) 1926-ban elmeosztállyal, 1952-ben csecsemő- és gyermekosztállyal, 1966-ban orr-fül-gégészeti osztállyal bővült. 1971-ben a várossáválás évében az alapításkor 76 ágyas, majd 1945-ben 276 ágyas kórházban már 343 aktív ágy volt. A 18 szakorvos munkáját 105 ápolónővér, 1 diétásnővér, 13 asszisztens és 99 műszaki-technikai munkatárs segítette.[8] A fejlődés ebben az időszakban újabb lendületet kapott: Pödőr Pál megvalósult álma lett 1970-ben a rendelőintézet felépítése, majd külön részleget alakítottak ki a mozgásszervi betegségek kezelésére 1978-ban. 1980-ban általános nagyfelújítás után urológiai szakrendelő létesült, amit hamarosan koronária (szív- és érrendszeri panaszok kezelésére) kórterem követett, és korszerűsítették a körzeti orvosi ügyeletet is. A kisebb léptékű átszervezések után (laboratórium korszerűsítés Zólyomi Gergely Valéria laboratóriumvezető főorvos idején, belgyógyászati felújítás) 1990-ben zajlott a nagy rekonstrukció. [9] A Margit kórház köszönhetően elhivatott felkészült orvosainak, munkatársainak betölti az alapító által megfogalmazott célokat.

Marinczer Jenő

Marinczer Jenő 1888. szeptember 15-én született Vágon.

Marinczer Jenő gyógyszerész (CsM Lsz.n.)

1904-ben szerezte meg gyógyszerészi alapképesítését, és kezdte meg munkáját beledi gyakornokként. Gyógyszerészként dolgozott megszakítások nélkül 63 éven keresztül. Gyakorlati ismereteit bővítve 1909-ben szerzett a Budapesti Tudományegyetemen (későbbi Semmelweis Orvostudományi Egyetem) diplomát. Katonai szolgálati idején, a pápai huszároknál, majd Bécsben is gyógyszerészi állományban volt.

1912-1950 között vezette a csornai Kősas patikát, majd államosítása után Beledbe tért vissza állami gyógyszerészként, később Győrben működött változó helyeken, de mindig elválaszthatatlanul hivatásától.

Általános társadalmi megbecsülés övezte személyét és munkáját is, köszönhetően megbízhatóságának és széles körű társadalmi szerepvállalásának: tagja volt a vármegye állandó választmányának és törvényhatósági bizottságának a községi képviselő testületnek, elnöke a katolikus hitközségnek, a Katolikus Körnek, tagja a keresztény-szocialista gazdasági pártnak, gazdasági körnek alelnöke a Széchenyi Szövetségnek, a Tűzoltó testületnek, a Stefánia szövetségnek.

Szakmai elismerés kifejezéseként az egyetem 1959-ben arany-, 1969-ben gyémánt-, 1974-ben vasoklevelet kapott, mely a Csornai Múzeum állandó kiállításán megtekinthető.

Megromlott egészségi állapota miatt 1967-ben vonult vissza, majd méltósággal viselt betegség után 1976 december 7-én hunyt el Budapesten.[10]

Kokas Lajos

a Rábaköz szenvedő emberségének szerető és gondviselő atyja

KOKAS LAJOS (1868-1950)

dr. Kokas Lajos, a kórházalapító főorvos (CsM F 1917)

Köztiszteletben álló csornai polgárcsalád negyedik gyermekeként született 1868-ban. Édesanyja papnak szánta, ezért a soproni algimnáziumi tanulmányait a győri bencés gimnáziumban folytatta. Az egyházi kötöttségeket nehezen viselte, de mélyen megélte a papi munka lélekgyógyító hatását, ezért úgy határozott, ő is gyógyítani fog, de nem csupán Isten igéjével, hanem a modern orvosi eszközök erejével. Szociális érzékenységű kiváló szervezőképességű karizmatikus orvos lett, akinek életpályája felett „az akció és a hit csillog(ott).”

Egy év kicsapongó szellemű pesti diákoskodás után orvosi egyetemi diplomáját Bécsben szerezte meg. Billroth professzor tanszékén nem csupán a szakmai ismereteket sajátította el, de a Családi Krónika szerint itt született meg a csornai kórház szükségességének gondolata, itt kapott lángra a szikra, amely mintegy másfél évtized kitartó, a legyőzhetetlennek tűnő akadályok elhárításán alapuló küzdelemhez vezetett, majd ahhoz, hogy 1913. október 12-én letehették a főút mentén telket biztosító és az államsegélyt kijáró Esterházy Miklós herceg feleségéről, gróf Cziráky Margitról nevezett közkórház alapkövét. Az addig körorvosként dolgozó Kokas Lajos igazgató főorvos lett.

Az I. világháborúban az intézmény kaszárnyaként, majd hadikórházként működött. A 76 ágyhelyesre tervezett kórház lehetőségeinek határán működve a háború éveiben 110-300 katonát kezelt évente, tudatos és büszke áldozatvállalással. A kórházat nem csupán a korszak professzionális műszereivel, röntgen és quarzlámpákkal szerelték fel, de 1915-ben dísznövényekkel teleültetett parkot is kialakítottak, a Vilmos-ligetet. Sebeket gyógyítottak, de sebeket is kaptak: az adományok a háború végén elapadtak, a személyzet megfogyatkozott. 1919. kommunista diktatúrája a kórházat ugyan megkímélte, de Kokas Lajost nem, Szamuely népbiztos elfogatását rendelte el. A csornaiak nem teljesítették a parancsot, szabad utat engedtek a menekülni kényszerülő orvosuknak, aki rövid graz-i tartózkodás után a diktatúra bukásakor térhetett haza.

1920-ban a trianoni traumát versben is megörökítette, de ugyanakkor minden erejével a kórház megújításán dolgozott: 1920/21 folyamán közbejárására amerikai adományokkal ez meg is történt, az infrastruktúra fellendült. A megújult intézményben a szülészet, a csecsemőgondozás és az elmebetegségek kezelése lett a hangsúlyos. Kokas Lajos továbbra is párhuzamban kezelte a testet és a lelket, a kórház történetéről (1928) vagy a Rábaközről (1937) írt munkái, társadalmi-közéleti tevékenysége egyaránt ennek lenyomatai.

  1. december 30-án Csorna okkal és méltán avatta díszpolgárrá. A legmagasabb községi kitüntetést a várossá lett település 1996-ban megerősítette.

Kokas Lajos Csornán, az általa alapított és igazgatott intézményben hunyt el 1950-ben. Szülei mellé temették, a kórház mellett fekvő Szent Antal temetőbe, itt nyugszik szülőföldjén, „hol nincs magasság, nincs mélység, hol töretlen a napsugár útja, hol látás nyílik az ég minden kékjére.”[11]

Nagy Károly

„…szeme voltam a vaknak, keze a bénának, lába a sántának…”

vitéz dr. NAGY KÁROLY (1896-1943)

vitéz dr. Nagy Károly (CsM HD 2006.1.1.)

1896-ban a hegyfalui körorvos fiaként látta meg a napvilágot. Családi öröksége és hivatástudata orvossá, a történelem katonává tette.

A budapesti orvosi egyetem hallgatójaként 1914-től – miközben édesapja a Vöröskereszt répceszentgyörgyi kisegítő kórházában gyógyította a hazatért sebesülteket – tartalékos főhadnagyként a 18. honvédezred soproni zászlóaljában teljesített szolgálatot, Unger János ezredorvos parancsnoksága alatt. A Galíciában, majd a Kárpátokban szerzett harctéri tapasztalatai révén orvosként és háromszori sebesültként is megismerte a változó adottságú, állandóan mozgásban levő állomáshelyeken, elégtelen felszerelésekkel végzett orvosi beavatkozások nehézségeit, a másodlagos fertőzések, járványok, egy-egy nagyobb hullámban érkező sebesülttranszport kezelésének gyakorlati problematikáját. Az utolsó szigorlatának letételére nem az egyetemen szerzett tananyag, hanem a gyakorlati élet készítette fel – mint megannyi pályatársát.

A Nagy Háború után a Vas megyei Fehérkereszt Egyesület által Szombathelyen, a vidéken elsőként, 1911-ben megszervezett gyermekkórházban helyezkedett el másodorvosként 1921-ben. Megfigyeléseit, orvosi tapasztalatait folyamatosan publikálta, cikkei jelentek meg az Orvosi Hetilapban, majd az Orvostudományi Közleményekben is.

Az Annunciáta apácák által működtetett kórházban bennlakó, nőtlen orvosként kezdte pályáját, de 1929-ben megismerkedett dr. Fekete Teréziával. Házasságukból öt leánygyermek született.

Családjával Csornára költözött, 1937-től dr. Kokas Lajos utódaként a Margit Közkórház igazgató sebész-főorvosa lett. Igazgatása alatt a kórház új szárnyakkal bővült, önálló szülészeti osztály létesült, röntgen- és klinikai labor, új kórtermek épültek. Az ápoltak száma megduplázódott. Az innovációnak a II. világháború vetett véget, a kórház – részben – hadikórházzá vált, Nagy Károly pedig 1942-ben ismételten önkéntesként jelentkezett frontszolgálatra.

A keleti frontra induló II. magyar hadsereg 9. könnyűgyalog hadosztályának egészségügyi oszlopában jutott el a Don-kanyarba. Bár az egészségügyi oszlop a közvetlen arcvonal mögött 6-8 km-re állomásozott, ő – látva a szállítási, ellátási nehézségeket, az elvérző katonák sorát – vállalva a közvetlen veszélyt, számos esetben előre ment, és az ideiglenesen berendezett műtőkben azonnali operációival életeket mentett. Jellemző volt rá, hogy humánumából adódóan nem csupán honvédjeinket próbálta menteni, de az elfoglalt területek civil lakosságán is segített, illetve többször a sebesült szovjet katonákon is. Mindezt nem pusztán erkölcsi kötelességnek érezte, de lehetőségnek is. Hittel vallotta, a honvédorvosnak nem szabad félnie a fáradságtól, vagy kockázattól, azért, hogy eggyel több bajtársi életet megmenthessen, ezért 1943. január 15-i nagy áttörés után az oszlop utolsó egységeivel hagyta el Staro Nikolskoje-t, január 27-én, miután két hét alatt 7.000 sebesültet látott el bajtársaival. A -20-30 fokos hidegben szerzett fagyási sérülései következtében hunyt el a gomeli német hadikórházban február 19-én.

Csorna nem felejtette el Nagy Károlyt: helyet nyert a Jézus Szíve plébániatemplom 1943. október 13-án felszentelt monumentális freskóján, illetve számos katonai kitüntetése mellé 2011-ben posztumusz megkapta a Csorna Városért Emlékérmet is.[12]

Zólyomi Gergely Valéria

dr. Zólyomi Gergely Valéria a családjával, 1967 (CsM Lsz.n.)

Zólyomi Gergely Valéria a Margit Kórház laboratóriumi főorvosaként dolgozott, ám emellett szisztematikus, tudományos elven rendezett néprajzi gyűjteményt hozott létre, melyet előadásokon, konferenciákon és kiállításokon bemutatott mind a nagyközönségnek, mind a szakmának.

1930-ban született a székelyföldi Madéfalván. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd Csíkszeredán érettségizett. Orvosi diplomáját 1956-ban Marosvásárhelyen szerezte meg. Dolgozott Lupényben (Zsil-völgye), Csíkszentmártonban, Csíkszeredán.

1978-ban telepedett át Magyarországra, rövid bonyhádi élet után 1979-ben Csornára költözött. A Margit Kórház laboratóriumának vezetőjeként dolgozott nyugdíjazásáig, 1985-ig.

Néprajzi gyűjtései a székelyföldi és csángó népi kultúrára fókuszálódtak, elsősorban a hímzések, szőttesek ragadták meg, de a viseleti darabok és háztartási textilek mellett a népi kultúra egyéb emlékeit (kerámiaművesség) és a folklórkincset is szívesen gyűjtötte. Alaposan dokumentált, nyilvántartott gyűjteményének nagyobb része 2016-ban bekövetkezett halála után a Csornai Múzeumra szállt, amely 2017-18-ban „Amit sikerült megmentenem…” címmel rendezett kamaratárlaton mutatta be a hagyaték legszebb darabjait, illetve a néprajzkutatói munkásság állomásait.[13]

Igazgató-főorvosok[14]

Név Igazgatási időszak Orvosi szakirány
Dr. Kokas Lajos 1914-1935 sebész
Dr. Nagy Károly 1935-1943 sebész
Dr. Pintér István 1943-1946 belgyógyász
Dr. Csiky Strausz Árpád 1947 sebész
Dr. Keviczky Pál 1948-1957 elmegyógyász
Dr. Szász János 1957-1959 ideg- és elmegyógyász
Dr. Sík László 1960-1969 ideg- és elmegyógyász
Dr. Krekó Imre 1970-1974 szülész- és nőgyógyász
Dr. Pontyos Ödön 1974-1975 sebész
Dr. Németh Gyula 1975-1979 sebész
Dr. Cseri Sándor 1979-1986 radiológus
Dr. Párkányi Piroska 1987 belgyógyász
Dr. Tömő Katalin 1987-1990  
Dr. Mayer Rezső 1990-1994 radiológus
Dr. Krizmanich Mária 1995-2007 belgyógyász-kardiológus
Dr. Boga Attila 2008-2010 sebész
Dr. Vargha András (2009) radiológus (kinevezett, de nem lépett hivatalba)
Dr. Winiczai Zoltán 2010- neurológus

Hivatkozások

[1] Nmarné Kendöl Jutka: A középkori johannita rend karitatív tevékenysége és gazdasági, társadalmi jelentősége Sopronban. (152-153 pp.) In: Képzés és Gyakorlat 2015/1-2. 143-160 pp.

[2] Kocsis Krisztina: A gyógyszerészet megjelenése és fejlődése Sopron vármegyében a XVI. sz. végétől 1950-ig. (17.p.) Budapest, 1986.

[3] Kocsis K., 1986. 79. p.

[4] Józsa Alajos: Csorna gyógyszertárai. In: Gaál Zoltán (szerk): Csorna. Iskolái-Értékei-Nevezetességei. Győr, 1994. 104. p.

[5]Kocsis K., 1986. 79-80. pp.

[6] Kisalföld, megyei napilap, 1981. okt. 8. 3. p.

[7] Józsa A., 1994. 104. p.

[8] CsM HA 68-71 (Krekó Imréné: Adatok a Csornai Kórházról); Kokas Lajos: Csorna község Margit közkórháza 1915-1928. Csorna, 1929.

[9] CsM HA 509-2001 (Zólyomi Valéria: A Margit Kórház története)

[10] CsM HA 722-2005 (Marinczer Jenő gyógyszerész (1888-1976) rövid életrajza); Halász H. Imre (szerk.): Soproni és Sopron megyei fejek. Sopron, 1930. 206. p.

[11] Tabló a Csornai Múzeum „A Történelem Peremén – A Rábaköz Szívében” c. helytörténeti kiállításán

[12] Tabló a Csornai Múzeum „A Történelem Peremén – A Rábaköz Szívében” c. helytörténeti kiállításán

[13] Kiállítási forrásanyagok, 2016.; dr. Zólyomi Tamás adatközlései

[14] CsM HA 509-2001 (Zólyomi Valéria: A Margit Kórház története); Kisalföld megyei napilap (2007. máj. 29.; 2009. febr. 23. ;2010. aug. 12.)

A.Á.