1926-ban az artézi kút ásása közben került elő a mezolitikum időszakához köthető szórványlelet, amely a vadászó életmóddal jellemezhető paleolitikum (őskőkorszak) és a megtelepedett, termelő életmódú neolitikum (újkőkorszak) közötti időszakból való. A lelet állandó szállásra visszatérő, de még zsákmányoló életmódú emberi közösség jelenlétének bizonyítéka.

A neolitikum (újkőkorszak) időszakában elsőként a Dunántúli Vonaldíszes Kerámia népe, majd további népcsoportok telepedtek le a városunk területén, a Keszeg ér mentén cölöpszerkezetes hosszházakkal jellemezhető falvak sorát hozva létre. Az önelnevezéseikben nem ismert, jellegzetes tárgytípusaikról-, vagy díszítőmotívumaikról elnevezett közösségek sűrű, zárt horizontot alkotva követték egymást a neolitikumban, majd a réz, bronz és vaskorban is.

Az első önelnevezésében is ismert népcsoport a kelták boiusz törzse volt területünkön. A Kisalföld egészére kiterjedő királyságukat az i.e. I. század közepén törte meg a dák támadás. Bár ez Kritasiros király hatalmának végét jelentette, „országát” a források ettől kezdve „deserta boiorum”-ként említik, nem tűnt el a népcsoport, temetkezéseik ismertek Csorna területéről is, a Sülyhegyről. Megérték a római hódítást Tiberius (i.sz. 14-37) császár idején, asszimilációjuk, „romanizációjuk” békés folyamat volt.

Területünk Tiberius császár (i.sz. 14-37) idején Pannonia provincia részévé vált. Városunk antik neve nem ismert, régészeti feltárásokból következően azt feltételezzük, hogy fazekasközpontként működő kisebb polgári település lehetett.

375 körül a belső-ázsiai a hiung-nu néppel rokonítható sztyeppei népcsoport, a Balamber nagykirály vezette hunok átlépték a Volgát, majd a Római Birodalom keleti felének folyamatos támadásával megvetették lábukat Európában. A nagykirályok következetesnek tekinthető külpolitikájának eredményeképp Mundzuk, Ruga, majd Bleda uralkodása alatt Hunnia részévé vált Pannonia is. A korai Tisza-vidéki központ mellett Attila nagykirály (445-453) uralma alatt több jelentős központ is kialakult, egyike a Kisalföldön. A 450-es évek legfontosabb vezérleletei között kell megemlíteni a Csorna-Téglavető dűlőben 1887-ben Lakner Ambró OPraem kanonok által feltárt női sír legszebb leletét, az eredeti viseleti összefüggésben (in situ) előkerült diadémot. A 27 párhuzammal bíró, Magyarország területén egyedülálló fejedelemasszonyi fejék aranyalapon geometrikus kialakítású 158 darab rekeszes díszből álló, központi eleme, egy ovális karneol köré rendeződő vörös gránátokkal és zöld üvegekkel kialakított ékszer. A lelet a hun uralom utolsó pillanatainak ragyogó emléke, Hunnia a 454/455-ben lezajlott Nedao folyó menti csatában összeomlott, Attila fiai (Ellák, Irnek, Dengitzik) végleg kiszorultak a Kárpát-medencéből.

Az 568. húsvétján a belső-ázsiai zsuan-zsuan és a közép-ázsiai varchonita népek konglomerátumából kialakult avar népcsoport a germán gepidák legyőzését, illetve a langobardok kiköltözését követően a terület történetében először uralma alatt egyesítette a Kárpát-medencét. Avaria történelme során többször változott határokon belül, átalakult népességgel, megváltozott anyagi kultúrával több, mint 300 éven keresztül határozta meg a régió történelmét. Csorna területéről egy kisebb közép-avar horizont mellett jellemzően a késő-avar korszak legvégéről, a griffes-indás kultúra hanyatlásának idejéről ismertek telepnyomok és temetők.

Csornán több honfoglaláskori temető igazolja, hogy a megtelepedés legkorábbi szakaszában is lakott volt területünk.

A sülyhelyi temetők mellett a belvárosból és a Csatárimajorból is ismerünk X. századi leleteket.

Közvetlen történeti forrásunk nincs a premontrei kanonokok megtelepedésére, ám közvetett történeti adatok, régészeti- és művészettörténeti megfigyelések összehangolásával biztonsággal állíthatjuk, hogy a Szent Norbert által alapított rendnek a Váradelőhegyről, illetve Hatvanból érkezett szerzetesei az 1180-as évek folyamán építtették első templomukat és házukat hozzávetőlegesen a mai prépostság helyén. A rend első ismert csornai prépostja Genetius/Genitor csupán 1226-ban tűnik fel a forrásokban. A megtelepedés időszakának egyetlen ismert emléke a templom előterében, „konyhában” látható dombormű, melyet a csornai hagyomány – tévesen – a prépostság tituláris szentjével, Szent Mihály arkangyallal azonosít.

Településünket ’Chorna’ néven említi egy győri káptalan által kiállított oklevél, mely szerint Genitor prépost 100 aranyért megvásárolta Soproni Konrád fiától, Andrástól ’Vgra’ falut. Csorna nevének etimológiája megosztja a tudományt, a magunk részéről a szláv чорний – fekete szót tartjuk a legvalószínűbb magyarázatnak, ám ezt nem a talajszerkezettel (’csernozjom’) kapcsoljuk össze, inkább úgy gondoljuk, a ’fehér’-típusú fejedelmi központok ellenpontjaként működő korai besenyő település lehetett. A besenyő megtelepedést a XI/XII. századi datálású eperjesdombi temető igazolja.

Az 1456. április 24-én kelt oklevél oppidum Chorna néven említi településünket. Az oklevél tiltja az Ostfy és a Kanizsai család tagjainak e birtok elidegenítését, hiszen innen vette származását a nemzetségalapító Osl bán. A középkori oppidumok vásártartó joggal rendelkező, földesúri fennhatóság alá eső települések voltak. Átmeneti típusnak számítottak a falu és a város között, gazdasági rendszerük városias jellegű volt (királyi engedélyhez kötött vásártartási jog, egyösszegű adózás), külső képük falusias (nem övezte fal). Lakói földesúri igazgatás és bíráskodás alá rendelt jobbágyok voltak.  Kronológiai szempontból fontos, hogy az oklevél egy meglévő rendszert rögzít, már 1230-ban biztosan volt vására a településnek, tehát mezővárosi jogállása is a XIII/XIV. századtól valószínűsíthető.

Az 1526. augusztus 29-én Mohács határában lezajlott tragikus végű ütközetet követően még Buda elfoglalása előtt többször vezettek a törökök hadjáratot a Dunántúlon, Rábaközt is érintve Bécs elfoglalása céljából. Ezek közül az 1529. évi érintette súlyosan Csornát is. Buda 1541. évi elfoglalása után az 1543. évi hadjárat is elérte a települést, de nagyobb pusztítást az 1594. évi, majd az 1683. évi felvonulás okozott.

A szabadságharc idején a felvonuló hadak többször rabolták, fosztogatták Csornát. Feltehetően az egyik labanc betörésnek a következménye volt a prépostsági levéltár leégése.

II. József (1780-90) az 1782. január 12-én kiadott szekularizációs (szó szerint: „vallástalanítási”, valójában az egyházi javak világi célokra történő lefoglalását célzó) rendeletében feloszlatta a ”haszontalan” (nem-tanító, nem- gyógyító) szerzetesrendeket. Az új tagok felvételét tiltó, majd a teljes közösségek felszámolását, vagyonuknak elvételét tartalmazó rendelet végrehajtása éveken át húzódott: a csornai közösséget Kameniczky Ágoston prépostsága idején, 1786. december 7-én érte el. A rend helyreállítására I. Ferenc (1802-35) uralkodása idején került sor, 1802-ben, majd a templom és rendház újjáépítése után a közösség is visszaköltözött. 1810-ben indult újjá a hiteleshelyi tevékenységük is, amely 1874-ig működött (a közjegyzői hivatalok felállításáig).

Csornán 1790. június 25-én felröppent a vörös kakas. A kipattanó szikrát a hirtelen támadt szél tűzvésszé növelte, és az aszálytól sújtott település magját, a templomot, a prépostságot és 264 lakóházat tett rommá.

1849. június 13-án hajnalban a 10. (Vilmos) és 12. (Nádor) huszárok Kmety György honvédezredes vezetésével meglepetésszerű támadást indítottak a Csornát Kapuvárról megszálló császári ulánus féldandár ellen. A magyar győzelemmel véget ért csatában az ellenség vezére, Franz Anton von Wyss vezérőrnagy is elesett.

Csorna birtokrészeinek egyesítése 1850-ben történt meg, a Helyhatóság rendelete nyomán: „Prépost und Herczegszer Gemeinde zu Csorna, werden in eine Gemeinde zusammen zu fließen”

Simon Vince premontrei prépost védnöksége és Laky Demeter kanonok elnökletével Czeglédy György kántortanító alapította településünk első polgári egyletét, a gróf Széchenyi István emlékére alapított Polgári Olvasókört. Ez az egylet Hőgyészy alispán vezette, 1836-ban alapított Rábaközi Olvasó Társaság után a második polgári egylet a Rábaközben. A kulturális-társas életet szervező egylet 1896-ban katolikus körré alakult – fenntartva, hogy tagjai más felekezetűek is lehetnek.

Noszlopy Antal rábaközi főszolgabíró kezdeményezésére a Szent Antal temetőben felállított emlékmű avató beszédét a szabadságharcban nemzetőr tisztként küzdő, és ezért várfogságra is ítélt Laky Demeter premontrei kanonok mondta. Az emlékművön a bronzrátéteket (a koszorú, illetve a kereszt gömbje) ágyúércből (90-93% vörösréz + 7-10% ón ötvözete) öntötték.

Az 1871. évi XVIII. törvény szentesítését, illetve június 10-i kihirdetését követően Csorna nagyközséggé lett.

Csorna térségi központi szerepét alapvetően meghatározza a rajta átvezető két főút és a három vasútvonal – melyeknek előzményei a XIX. században épületek ki. A GYSEV – Csornát is érintő – első vonalszakaszát Sopron és Győr között adták át 1876-ban. A menetidőhöz adalék, hogy Sopronból majdnem 3 órába telt Csornáig jutni, innen Győrig további másfél óra volt az út. A Pozsony-Szombathely vonal 1891. november 8-án nyílt meg, a MÁV üzemeltetésében. Csorna 1896. augusztus 1-én vehette át harmadik vasúti vonalát, a Pápa-Csorna vicinálist (helyiérdekű vasút). A GYSEV állomásán a MÁV mozdonyainak kezelésére MÁV fűtőház épült.

Gossi Evagilla IML főnöknő és Simon Vince premontrei prépost szerződése alapján a megtelepedett nővérek óvodát, elemi népi leányiskolát, majd internátust működtettek a főút mentén álló, zárdakápolnával is kiegészített emeletes, függőfolyosóval összekötött klasszicista épületeikben, melyhez a pénzügyi alapot Tóth Bálint sopronnémeti földbirtokos, csornai országgyűlési képviselő teremtette meg. Az iskolát 1904-ben alakították polgári iskolává.

 A Kapuvárral közösen kiadott újság csornai társszerkesztője dr. Spatz Adolf orvos volt.

A tanítórend Poller Endre plébános (1887-1918) hívására 1894-1913 között működtette a római-katolikus fiúiskolákat (elemi nép-, iparostanonc-, vasárnapi). Csornai oktatásra vonatkozóan az első adat az 1659. évi canonica visitatio-ból (egyházmegyei ellenőrzés) ismert, ez említi az iskolamestert (Magister Scholae Czornensis).

Dr. Kokas Lajos kezdeményezésére Esterházy herceg telkén állami segélyből és közadakozásból épült fel a december 7-én átadott, a hercegnéről nevezett közkórház, ami megnyitását követően rövid ideig katonai intézményként működött, és 1915-ben állt a köz szolgálatába.

A csornai besorozottak és népfelkelők a 18. honvéd gyalogezredben, a 76. császári-királyi gyalogezredben vagy a 19. (Nádasdy) huszárezredben szolgáltak. A háborúban 220 csornai katona esett el.

„A csornai ellenforradalom leverése után két nap múlva 1919. június 9-én délben megjelent Csornán Szamuelly Tibor és az ott ellenforradalmárság miatt összefogdosott emberek közül a megnevezett 7 embert kötél általi halálra ítélte és a Főtéren a fákra felakasztatta. Mikor a vörösőrök az áldozatokat elásták, ruhájukat leszedték s egymás között felosztották.” (Váry Albert). Az áldozatok közös sírján 1925-ben a Szent Antal temetőben Mayer Antal és Albert Andor tervezte és Taszler Gyula kőipartelepén elkészített emlékművet avattak. Az 1957-ben megrongált márványtáblát – a hiányok meghagyásával – 1992-ben összeillesztették.

Gombás József bíró kezdeményezésére újjáépült a Községháza (ma: Kerényi György Művészeti Iskola). A községháza homlokzati címerében, és a Fekete József által készített falfreskón is megjelenítették a település védőszentjét, Szent Antalt.

Gévay-Wolff Lajos kezdeményezésére Csornán felállt az első közkönyvtár, amely 1953-tól járási-, 1971-től városi könyvtárként üzemel.

A trianoni békediktátum után a határon kívül rekedt rendházak helyzete jelentősen megváltozott, feladataikat az anyaországbeli házak vették át. Így került a jászói képzés Csornára, ahol a prépostságban működtetett főiskolán egy év filozófiai alapképzést követően a novíciusok (szerzetesnövendékek) 3 éves doktrinális (tudományos) és spirituális (lelki) oktatásban részesültek. A főiskola a rend szétszóratásáig, 1950-ig működött.

Wagner Mihály plébános kezdeményezésére széles körű összefogással megteremtett pénzügyi fedezettel Körmendy Nándor építészeti tervei alapján az 1790. június 25-i égés után megépült Csorna plébániatemploma a két egykori szer beépítetlen területként álló határán.

A II. világháború során rábaközi katonák többsége a magyar királyi „Szent László” 4. honvédezred I. zászlóaljában teljesített szolgálatot. Közvetlen frontszolgálat során 120 csornai katona esett el, munkaszolgálatosként, illetve polgári áldozatként a plébániatemplom falán elhelyezett tábla összesen 141 emberről emlékezik meg. További tragikus tény, hogy a településen 1944. június 21-én megkezdődött deportálás során a csornai zsidóság 84%-a halt meg embertelen körülmények között Auschwitz és Dachau koncentrációs táboraiban. A 824 áldozat negyede 14 év alatti gyermek volt. Emléküket a Szent István téren 2005-ben felállított, Udvardi Krisztián tervezte Dávid-csillagot formázó fekete gránitkő őrzi.

Június 19-én a premontrei rend 10 tagját hurcolták el a prépostságból részben az egri szemináriumba (papnevelde), részben a máriabesnyői kolostorba, majd július 11-én a rend vezetőit, Simonffy Jenő prépostot, Gótzy Mihály perjelt és Pákay Arnold alperjelt szállították erőszakkal Nyíregyházára.

Az IML nővérek polgári leányiskoláját és óvodáját 1948-ban államosították, a kórházban ápolóként dolgozókat 1949. márciusában internálták Fótra és Pilisligetre.

Az Elnöki Tanács 34./1950. évi rendelete megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét.

Az országos folyamatok helyi hatásaként Csornán is tüntetések folytak demokratikus átalakulásokat követelve, leverték a diktatúra jelképeit, lerombolták a szovjet emlékművet, a pártállam helyi vezetőit szembesítették bűneikkel. A Nemzeti Bizottság csornai elnöke Székely Sándor volt.

A Győr-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága Xantusz János Múzeumának Csornai Helytörténeti Gyűjteményeként a premontrei prépostság északi szárnyának földszinti termeiben megnyílt az 1989-ben múzeumi címet elnyert intézmény, mely 2013-ban került Csorna Város fenntartásába.

A „Röpülj páva…” országosverseny elődöntőjének MTV által is közvetített rendezvényével megnyitotta kapuit a Kultúrotthon átszervezéséből létrejött intézmény.