SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYRENDSZERÜNK KIALAKULÁSA

Az emberi társadalmak egyik különleges jellemzője, hogy nem csupán a fennmaradást és a fejlődést tűzik ki célul, hanem az emberi lélekből adódóan erősen jelen van a szociális érzékenység is. A jól felépített közösségek nem csak érzékelik és elfogadják, hogy egyes tagjai „mások”, időszakosan vagy állandóan elesettebbek, segítségre szorulók, hanem ténylegesen támogató segítséget is nyújtanak. Az eseti empatikus megnyilvánulások gesztusértékűek, de hosszabb távon nem jelentik az adott problémakör hatékony kezelését, azt csak biztos alapokon álló, speciális ismeretű munkatársakkal működtetett intézményhálózat oldhatja meg.

Az intézményhálózat kialakulásának hosszú történeti fejlődésvonala volt, amelynek újabbkori (polgárosodás-kori) vetülete Csornán is jelentkezett, az erre a feladatkörre alakult egyesületeken keresztül.  Ennek áttekintése azért is fontos számunkra, mert ahogyan az egyesületek kutatója, Pájer Imre megfogalmazta: ezek az egyesületek illusztrálják „a századelő mezővárosának, a mezőváros tehetősebbjeinek szociális érzékét, tettrekészségét, a tettek megvalósításában megnyilvánuló racionális szemléletét. A mai polgárosodó társadalmunkban hasonló erények érvényre juttatására ismét szükség van.”[1] A II. világháborút követő politikai változások radikálisan átalakították a szociális védőhálót, amelynek mai ismert formája csak az ezredforduló táján jöhetett létre.

A középkorban a szociális gondoskodás az egyház feladatává vált, püspökségek, de még inkább erre specializálódott szerzetesrendek alapítottak ispotályokat, amelyek nem csupán a betegeket gyógyították, de befogadták a szegényeket, otthontalanokat, magatehetetlen időseket is. Bár a monasztikus rendeknek házai mellett is találhatunk ispotályokat, ahol jól hasznosíthatták az atyák gyógynövénykertjük terméseit és antik forrásból nyert orvosi ismereteiket, mégis jelentősebbek voltak a johannita lovagok, az antoniták és a lazariták ispotályai.

Az antoniták[3] 1095-ben kapták meg működési engedélyüket a pápától, aki elfogadta, hogy a laikus testvértestület a „Szent Antal tüze” elnevezésű betegségben szenvedő zarándokokat gyógyítja. A renddé alakulás két évszázaddal későbbi: 1218-ban ismerte el a pápa a Szent Ágoston regulája szerint működő közösséget, amely 1297-ben vált szerzetesrenddé. Magyarországon is megtelepültek, legjelentősebb házuk Pozsonyban működött.  A lazarita rend[4] 1142 előtt (1120 körül?) Jeruzsálemben alakult a bélpoklosok (leprások) ápolására. Fél évszázadon belül megjelentek Magyarországon is, elsőként Esztergomban. A tatárjárás után a rend magyarországi kolostorai megszűntek, de a XIV. században Budán ismét működött ispotályuk – vélhetően I. (Nagy) Lajos betegségével összefüggésben. A XX. század első évtizedeiben alakultak újjá hazánkban is. A napjainkig is működő, rendkívül mozgalmas történetű ispotályos rend a Szent János lovagrend,[5] amely Jeruzsálemi-, Rhodoszi-, Máltai lovagrend néven is ismert, a mindenkori központjáról nevezve. A szegények, elesettek, betegek, árvák és bármiféle rászorulók segítésére a keresztes háborúk idején, 1099 körül Gerard (Boldog Gellért) és társai ispotályokat hoztak létre, amelyek Szent Ágoston regulája szerinti működését 1113-ban a pápa is elismerte. A rend jelképe Amalfi különleges keresztje lett, amely 8 szögben végződik, és Krisztus hegyi beszédében mondott 8 boldogságot fejezi ki.

A polgári forradalmak eredményeképpen létrejövő polgári társadalmak a szociális védőhálót önszerveződő egyesületek keretében, majd abból kinőve városi-állami feladatként kezelték – kezelik. Ez a folyamat világosan követhető Csornán is, ahol az egyesületek szerveződése a XIX. század utolsó évtizedeiben indult meg. A közel 25 polgári egyesület[6] mindegyike többféle feladatvállalású volt, mégis külön csoportként kell megemlítenünk a jótékonysági egyleteket.

A vallási alapokon szerveződő egyesületek mindegyike (így például a zsidó Chevra-Kadischa Szentegylet vagy a katolikus Szent László Egylet) feladatának tekintette az alkalmi jótékonykodás mellett a felekezeti gondoskodást özvegyek, árvák gondozása vagy épp temetkezések idején.[7]

Nem véletlen, hogy a szociális gondoskodás az általában érzékenyebb lelkű nők igénye és feladata volt. 1893-ban alakult a Csornai Izraelita Nőegylet, majd 1899-ben a Csornai Katolikus Jótékony Nőegylet.[8] Ez utóbbi Festtinger Györgyné elnökletével alakult, és Árpád-házi Szent Erzsébet védnöksége alatt működve a megszorultakat, az árva vagy szegény gyermekeket kívánta segíteni elsősorban természetbeni adományokkal.[9] Az eredményességüket, társadalmi hasznosulásukat mutatja, hogy 1927 nyarán XI. Piusz pápa Pro Ecclesia et Pontifice éremmel tüntette ki Barabás Jánosné elnöknőt elismerve az egyesület munkáját, különös tekintettel a szegényház megszervezésére.[10]

A Csornai Gyermekmenhely-Egyesület[11] 1901-ben alakult meg Kokas Lajos jegyzősége és gr. Széchenyi Emil elnöksége mellett. A gyermekgondoskodás legfontosabb időszakának a nyári hónapokat tekintette az egyesület, amikor a földeken dolgozó családok a katolikus leányiskolába, az IML nővérek gondoskodására bízva vihették nyári menhelyre (ma: nyári napközi) a gyermekeket. A gyermekvédelmi és a közművelődési feladatok ellátását, azok támogatását egyaránt fontosnak tartották, és azt is, hogy a díjtalan látogatást mindenki számára biztosítsák. A működés anyagi feltételeit alapítványi és községi támogatásokból és a tagsági díjakból másfél hónap alatt megteremtették.[12]

1905-ben Poller Ede plébános kezdeményezésére dr. Gősy Géza ügyvéd elnökletével alakult meg a Csornai Keresztény Szocziális Egyesület, amely a keresztény kisiparosok, kiskereskedők, kishivatalnokok, kisgazdák, gyári- és mezőgazdasági alkalmazottak, összefoglalóan a „keresztény kisemberek” társadalmi képviseletét, védelmét, méltányos jogaik békés kiharcolását tűzte maga elé célul.[13] Az elnök mellett tiszteletbeli elnök lett Sinkó István győri kanonok és Poller Ede plébános.[14] Mai megfelelője e kezdeményezésnek a „nép ügyvédje” (Jogi Segítségnyújtó Szolgálat) lehetne.

1928-ban tartotta alakuló közgyűlését a Csornai Önkéntes Mentő Egyesület. Az Esterházy Pál herceg és Fetser Antal győri püspök fővédnöksége alatt létrejött egyesület díszelnöke Burány Gergely OPraem prépost, tényleges elnöke Molnár Elemér főszolgabíró lett. A társadalmi összefogást jól szemlélteti a választmányi tagok névsora, Csorna korabeli elitjének egyöntetű részvétele az egyesület munkájában, a teljesség igénye nélkül: Wagner Mihály plébános; Kokas Lajos igazgató-főorvos; Hőgyészy Béla ny. főszolgabíró; Ráth Ferenc nagybérlő; Marinczer Jenő gyógyszerész; Pődör István főjegyző; Fraszt Károly gyáros; Taszler Gyula kőfaragómester; Dreisziger Nándor vendéglős; Spatz Adolf községi orvos. A kezdeményezéshez csatlakoztak Szil, Szany, Magyarkeresztúr bírái is, csakúgy, mint Csorna község „mindenkori bírája.”[15]

1917-ben gr. Apponyi Albert elnökletével Budapesten megalakult az anyák és csecsemők védelmére az Országos Stefánia Szövetség. Célja egyaránt volt egészségügyi (a szülés biztonságos lebonyolításának és az újszülött megfelelő gondozásának biztosítása) és szociális (a születendő gyermekek leendő gazdasági, társadalmi helyzetének javítása). Nem klasszikus jótékonykodás volt a céljuk, hanem az egészséges társadalomért dolgoztak. A működésük első évtizedében a szövetség a trianoni békével megcsonkított országnak mindössze 35%-t tudta céljai mögé állítani, közte Csornát is. Csornán 1929-ben dr. Kokas Lajos kezdeményezésére került sor az Országos Stefánia Szövetség fiókszervének első közgyűlésére. A többi szociális alapú egyesülethez hasonlóan ezúttal is a hercegi kegyúr és a premontrei prépost közös védnöksége alatt jött létre a fiókszervezet, melynek első elnöke Molnár Elemér főszolgabíró lett, alelnöke pedig Kokas Lajos. Az igazgatósági tagok között találjuk a Mentő Egyesület, az Izraelita- és a Katolikus Nőegylet tagjait, mutatva, az egyesületek valódi segítő szándékkal működtek, minél szélesebb körben érvényesíteni a nemes célokat.[16]  Az Anya- és Csecsemővédő otthon helye Felsőszeren, a néhai Farkas József telkén kapott helyet. Kokas Lajos gyönyörűen írja le, miként rendelkezett javairól az idős, gyermektelen pár, egykori házát és udvarát az elhagyott öregekre hagyva, földjeik termését szintén, és hogyan egészítette ki ezt a végrendeletet Csorna község egy alapítvánnyal, hogy az öregek mellett a legfiatalabbak is élvezhessék áldását: „Farkas József és Abdai Ágnes a csornai fölsőszerről sohasem tanultak szociológiát, de szívükben virágzott a modern szociológia minden finomsága. Minek is szociológia azoknak, kiknek a legnagyobb szociológus: Jézus Krisztus…Egyszeri, kétkezi munkásai a földnek, kik haláluk után is vetnek, vetegetnek jóságos szépséget, szeretetet. Kokas doktor röviden leírja a Stefánia otthon elhelyezését és a támogató alapítvány megszületését, majd így fejezi be: „Lélekemelő, áldozatos kézfogása ez az egyszerű végrendelkezőnek és az egyszerű polgárokból alakult képviselőtestületnek. Körötte zengő himnuszt mosolyognak az édesanyák és az angyalfejű, zengő torkú kis emberfiókák – Nevetések cikáznak, (…) portájuk hátsó traktusa pedig ajtót nyit az elaggottaknak, és a hála könnye csordul…” [17]

                Hasonlóan országos mozgalomként indult a világháború után Budapesten 1929-ben a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége, amelyhez a Csornán már korábban működő HADRÖA (Hadirokkantak, Özvegyek, Árvák Egyesülete) is egyhangúlag csatlakozott 1930-ban. Elnökül Hőgyészy Béla ny. főszolgabírót választották, társelnöknek Pődör Istvánt. A Szövetség csornai fiókszervezetének már megalakulásakor 163 tagja volt, a tagok fele özvegyasszony.[18] A magas szám egyértelmű igazolása a társadalmi igénynek, a szervezet szükségszerűségének.

Ugyancsak 1930-ban, és szintén ijesztő mértékű kór- és kortünetként alakult meg Csornán a „Csorna községnek és a csornai járásnak a tuberkulózis ellen védekező egyesülete”. A védnökök Simon Elemér fő-, és Gévay Wolff Lajos alispánok voltak, tiszteletbeli elnökül Gergye Ipoly premontrei prépostot kérték fel, tényleges elnökül Molnár Elemér főszolgabírót. A tisztikarban a befolyásos vezetők mellett községi és járási orvosok kaptak helyet. [19]

1935-ben alakult meg a Csornai Vöröskereszt Fiókegylet, amelyben Molnár Elemér elnök mellett társelnökként egy polgári iskolai tanárnőt láthatunk, Gödölle Máriát.

                 A II. világháborút követő időszak az újjáépítésről és a sikerekről szólt, a pártállam ideológiájában nem lehetett hangsúlyos, hogy vannak elesettek, sérültek, fogyatékkal élők, árvák és özvegyek. A velük való foglalkozás tanácsi ügyintézés keretében történt, az 1952. évi IV. tc. előírásai alapján, illetve a gyárak, vállalatok voltak felelősek a dolgozók szociális helyzetének javításáért – ami nem terjedt ki a folyamatos ellátást igénylő helyzetek tényleges megoldására.

Szociális intézményként községi fenntartásban hosszú ideig egyedül a bölcsőde[20] működhetett, ami 1953. május 1-jén mezőgazdasági idénybölcsődeként alakult a Templom u. 4. szám alatti épületben. A 25 férőhelyes, Németh Eszter által vezetett intézmény első évében mindössze 5 kisgyermeket fogadott. Az intézmény humánkapacitása mindehhez képest nagyon magas volt, a vezető mellett két szakképzetlen gondozónő, egy szakácsnő és egy takarító dolgozott. Az év végére a tervezett bezárás idejére a gyermeklétszám 15 főre emelkedett, amivel sikerült a bölcsődét állandósítani. 1953-58 között a bölcsődevezető Balogh Anna volt, majd utóda megbízottként Bősze Sándorné lett, akit 1959-től Pozsgai Katalin váltott. Az épület fenntartását nehezítette, hogy a 25 férőhelyre tervezett bölcsődét 1964-ben már 40 kisgyermek használta, és a jelentkezések ezt a számot is jelentősen meghaladták.  1971-re a folyamatos népességnövekedéssel párhuzamosan egyértelművé vált, hogy új bölcsőde kell, mert – ahogy Tóth Miklós tanácstitkár megfogalmazta – „Csornán is divat lett születni”.[21] 1972-ben kezdték építeni az új bölcsődét a Tanácsköztársaság (ma: Mártírok) tér 8. szám alatt, és 1973-ban már két bölcsődével és óvodával működve a város az érintett gyermekek 80%-t be tudta fogadni.[22] További bővítésekkel és átalakításokkal nyerte el a bölcsőde jelenlegi helyét a Szent István tér 17. szám alatt. A bölcsőde vezetője jelenlegi vezetője Szűr Bernadett.

1973-ban alakult meg a Művelődési Központban a Nyugdíjasok Klubja, amihez kapcsolódva a városi tanács elhatározta megteremti az öregek napközi otthonának anyagi feltételeit.[23] 1975-76-ra megépült, ám hosszú ideig nem volt megfelelően kihasználva, a tanács úgy vélte, a lakosság szégyelli elfogadni ezt a fajta gondoskodást.[24]

Napjainkban az Idősek Napközi Otthona az 1993. évi III., valamint az 1997. évi gyermekvédelmi törvény előírásainak megfelelve létrejött egyesített városi szociális intézményrendszer, a Szociális és Gyermekjóléti Központ tagintézményeként működik. Székhelye a Laky Döme u. 14., vezetője Kozmáné Egyed Andrea. Az Idősek Napközi Otthona az ellátást igénylő, Csorna közigazgatási területén élő szépkorúakat látja el részben otthoni gondozás, részben napközi biztosításával. Napi háromszori étkeztetést, orvosi ellátást, fürdési lehetőségeket biztosítanak, valamint gondoskodnak a szabadidő tartalmas, kellemes eltöltéséről (pl. 2019-től kihelyezett múzeumi szakkörük működik).

A Szociális és Gyermekjóléti Központ tagintézményeként működik 1997-től a Család- és Gyermekjólét Szolgálat, a Népjóléti Szolgálat utódaként. A Szent István tér 17. szám alatti irodájukból 2017-ben átköltözve napjainkban a Laky Döme u. 3.-ban fogadják a szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került egyének, családok, csoportok megkeresését, illetve ők is folyamatos családlátogatásokkal ellenőrzik az esetleges problémás családokat, biztosítják – együttműködve a nevelési-oktatási intézményekkel, és szükség esetén egyéb szervekkel – a megfelelő jogi- és anyagi támogatást. A Szociális és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője és egyben a Család- és Gyermekjólét Szolgálat szakmai vezetője Némethné Élő Zsuzsanna.[25]

A Csornai Fogyatékosok Napközi Otthona (FNO) 2006 szeptemberében alakult meg a kiscsornai óvoda épületében. Boda Imréné szakmai irányítása mellett a Csorna Térségi Önkormányzatok Társulása biztosította a financiális hátteret. Az intézmény széles körű szakmai elismerését az a tény alapozta meg, hogy egyre bővülő létszámú csoportjukban egymás mellett tudnak gondoskodni mozgásukban akadályozott, mentálisan-, vagy épp értelmi sérült fiatalokról, akik számára az alapellátás mellett program- és ingergazdag környezetet is biztosítanak. Az FNO nyitott intézmény, gondozottaikkal rendszeresen részt vesznek megyei- és országos találkozókon, versenyeken. Szívesen bekapcsolódnak a város életébe, múzeumi szakkörük VI. tanévében jár. 2011-ben született meg a döntés a Laky Döme utcai épületbe való átköltöztetésről, amelyet a felújítások, átalakítások után 2012-re vehettek a gondozottak birtokba. Az épület február 8-i ünnepélyes átadása után a premontrei rend kormányzó perjele (2015-től apát), Fazakas Zoltán Márton és az akkori prelátusi titkár, Heiter Róbert Gottfried felszenteltek. Boda Imréné nyugdíjba vonulását követően az intézmény megbízott igazgatója Baranyainé Tóth Ágnes lett, akit a fenntartóváltást követően Bendi-Varga Erika követett. 2016. december 31-én Csorna Városa kivált a kistérségi társulásból, az FNO fenntartását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Csornai Támogató Szolgálata vállalta. [26]

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Csornai Támogató Szolgálatának Gondviselés Háza Csornán, a Szent István tér 25. alatt talált otthont, miután 2004 márciusában megkapta működési engedélyét. Első vezetője Bojnár Anita lett. Támogatottjaik számára nappali ellátást biztosítanak, szükség esetén otthoni környezetben is. A támogató szolgálat célja, hogy a fogyatékkal élők életvitelét megkönnyítse. Alapelvük és szakmai törekvésük, hogy „tevékenységükkel a fogyatékos személyek állapotromlását megakadályozzák, segítsék a társadalmi integrációjukat, a meglevő képességeik, készségeik fejlesztésével, szinten tartásával a saját aktivitásukra támaszkodva lehetőségeik keretein belül segítsék értékteremtő szándékukat, önismeretüket, önbecsülésüket, emberi méltóságukat megteremtő társadalmi elfogadásukat, valamint életkörülményeik javításához hozzájáruljanak.”[27] Az MMSz Gondviselés Házának jelenlegi vezetője Hima Hajnalka.

[1] Pájer Imre: A Csornai Gyermekmenhely Egyesület alapítása. In: Honismeret, 1992/3. 77-79. pp. (79. p.)

[2] Molnár Margit: Töredékek a szociális gondoskodás ókori történetéből. In: Esély, 1992./3. 93-103. pp.

[3] Falus Orsolya: Az Antonita lovagrend ispotályainak működtetése a középkori Magyarországon. In: Köztes-Európa, 2014. 201-208. pp.; Puskely Mária: Keresztény szerzetesség. Történelmi kalauz II. Budapest, 1996. 940-941. pp.

[4] Magy Katolikus Lexikon (http://lexikon.katolikus.hu/); Puskely Mária: Keresztény szerzetesség. Történelmi kalauz II. Budapest, 1996. 976-979. pp.

[5] Puskely Mária: Keresztény szerzetesség. Történelmi kalauz I. Budapest, 1995. 459-465. pp.

[6] Pájer Imre: A csornai egyesületek élete (1802-1905). In: Győri Tanulmányok, 1994/14-15. 179-195. pp.

[7] Pájer Imre: A csornai egyesületek élete (1802-1905). In: Győri Tanulmányok, 1994/14-15. 179-195. pp. (190. p.)

[8] Pájer Imre: A csornai egyesületek élete (1802-1905). In: Győri Tanulmányok, 1994/14-15. 179-195. pp. (190-191. p.)

[9] CsM HA 492-2000. C/34

[10] Új Nemzedék, 1927. augusztus 25.

[11] Pájer Imre: A Csornai Gyermekmenhely Egyesület alapítása. In: Honismeret, 1992/3. 77-79. pp.

[12] CSM HA 492-2000. C/37

[13] CsM HA 492-2000. C/5

[14] Alkotmány, 1905. szeptember 26.

[15] CsM HA 492-2000. C/75

[16] CsM HA 492-2000. C/76

[17] Kokas Lajos: Rábaközről Rábaköznek. Csorna, 1937. 49-50. pp.

[18] CsM HA 492-2000 C/84

[19] CsM HA 492-2000 C/87

[20] CsM HA 325-90

[21] Kisalföld, 1971. március 2.

[22] Figyelő, 1973. július 18.

[23] Magyar Nemzet, 1973. március 9.

[24] Kisalföld, 1976. augusztus 8.

[25] Szociális és Gyermekjóléti Központ bemutatását köszönöm Horváthné Szabó Anettnek.

[26] Kisalföld, 2009. szeptember 18.; Kisalföld, 2016. december 17.; http://www.molnarkft.hu/hirek/tiz-eve-alakult-a-csornai-fogyatekosok-napkozi-otthona;

[27] https://maltai.hu/tevekenyseg/intezmeny/101; Kisalföld, 2007. október 19.