Csornai bírók, tanácselnökök, polgármesterek – az önkormányzatiság hagyományai[1]

„És Isten kegyelme megerősített egy ülőszéket, és ül azon igazsággal Dávid sátorában egy bíró, jogosság keresője, igazság ismerője…”

A XI. századi törvényekben említett villicusok a földesúri akarat helyi megtestesítői, végrehajtói voltak.

A XVIII. századtól az állam egyre erősebb ellenőrzés alá vonta a földesúri magánhatalmat, ami a bírói működés kereteinek szigorítását is jelentette. A teljes átalakítás 1848 után történt meg. A bírókat ettől kezdve a főszolgabíró által jelölt személyek közül választották 3 évre. Az elöljáróság új vezetője beiktatásakor esküt tett, hogy működése során részrehajlás nélkül igazgat, a közjó szolgálata érdekében tevékenykedik, gyarapítja a település javait, s mindenről hűen számot ad. Eskütétel után ünnepélyesen megkapta a pecsétet, a kulcsot, a községi ládát és a bírói széket. Az 1871., majd 1886. évi törvényekkel részletesen szabályozott helyi önkormányzatiság keretein belül felelős végrehajtója lett az elöljáróság döntéseinek, felügyelője az állami rendeletek végrehajtásának, valamint korlátozott mértékben igazságszolgáltatási feladatai is voltak. Az összetett feladatra csak olyan jómódú helyi lakost választottak meg, akinek életvitele példaértékű volt, józan és igazságos ember hírében állt.

Csorna mezőváros két részének, a Hercegszernek és a Prépostszernek évszázadokon keresztül külön elöljárósága volt. Az úrbéri viszonyok eltörlését követő időszakban a Prépostszer bírája 1849-ben Farkas János, a Hercegszeré pedig Boda Mihály volt. Ez utóbbit esküdtjeivel egyetemben kapuvári, majd lakompaki fogságra ítéltek 1849-ben az Esterházy-uradalom gyeplegelőjének kárára engedélyezett erőszakos legetetésért, illetve mert a vétkesek nevét nem voltak hajlandók kiadni.[2] A településegységeket összevonva Csorna 1871-ben vált községgé. Új címerébe a Szent Antal napjára eső győztes csornai csata (1849. június 13.) emlékére Szent Antal ábrázolása került.

1884-ben Szabó János, 1896-ban Farkas György, az 1900-as években Boda István, majd 1906-tól a közfelkiáltással választott Czinder Pál,[3] 1911-től pedig Gombás József[4] volt községi bíró. 1926-ban az ő irányítása alatt határozta el a település egy új községháza építését. Az új községházát 1927-ben már Molnár József avatta fel, aki a a régi községháza bontási anyagából emelt tűzoltószertárat is fejlesztette modern felszerelésekkel. 1928-ban Pődör István főjegyző és Hegedűs József mellett ő képviselte Csornát a magyar falvak I. kongresszusán Budapesten.[5] 1930-tól Hegedüs József a helyi gazdakör választmányi tagja lett a község bírája. Két ciklust követően, 1936-ban Gulyás József gazdálkodót választották bíróvá. Ő már a húszas években is a település lakóinak képviselője volt a vármegyei közgyűlésben. 1942-ig működött bíróként, de az 1945-ben alakult nemzeti bizottságnak is tagja volt.

A II. világháború éveiben Boda János volt a csornai bíró. 1945 júliusában a községi elöljáróság alakuló ülésen Király Jánost választották községi bíróvá, aki 1950-ig, a tanácsrendszer létrejöttéig irányította a települést. 1947-ben kérelmezte a premontrei préposttól, hogy a rend létesítsen gimnáziumot Csornán, amely 1948-ig az államosításig a rend kezelésében működött, majd Hunyadi János nevét felvéve állami gimnáziummá lett. 1948-ban a csornai elöljárók Király János vezetésével egy rábaközi tájmúzeum létrehozásáról döntöttek, amely azonban az elhelyezés megoldatlansága miatt akkor nem valósulhatott meg.

1950-ben megalakult a községi tanács. A tanácselnök Pintér József, majd 1963-tól Gábor Lajos lett. 1968-ban a Rábaközi Napok keretében új címert avattak. A Zuber Titusz tervezte jelkép felrúgta a heraldika össze szabályát, ugyanakkor erőteljesen hirdette a törekvő település hagyományait és az adott rendszer által meghatározott jövőképét. Az 1960-as években új lendületet kapott az iparosítás, fejlődött az infrastruktúra, kiépült az intézményi hálózat, felépültek a lakótelepek: Csorna várossá érett. Ennek első lépcsőfokaként 1970. március 28-án Horváth Ferenc tanácselnök vehette át a nagyközséggé minősítés emlékiratát, amely tanúsítja, hogy Csorna lett a megye első nagyközsége.[6]

Az 1971. április 25-én várossá lett település első tanácselnöke Pődör Pál lett. Vezetése alatt épült meg a Művelődési Központ, a rendelőintézet és az áruház, lakótelepek sora. Új épületet kapott az óvoda, megépült a bölcsőde, a strand, kiépült a csatornarendszer, a hálózatbővítéssel fényesebbé vált városunk, mely minden téren fejlődött. Utóda 1980-tól Kovács Miklós lett, az ő működése idején épült fel az új csornai tanácsháza (mai városháza). Halála után 1989-ben Boda Tamást választották társadalmi megbízatású tanácselnöknek az átmeneti időszakra.

A rendszerváltás időszakától az önkormányzati választásokon megválasztott polgármesterek: Búzás Károly (1990-1992), Krassné Bokori Márta (1992-1994), Papp József (1994-2006), dr. Turi György (2006-2014), dr. Bónáné dr. Németh Katalin (2014-től).

 

Pődör Pál (1924-1997)

A Rábaköz szegénylegénye, Csorna Város első tanácselnöke

Pődör Pál Imre 1924. november 7-én született Rábakecölben.

Édesapja Pődör János igazgató-tanító, édesanyja Dezamits Rozália volt. A rábakecöli elemi népiskola 5 osztályának elvégzése után tanulmányait a szombathelyi premontrei rendi Szent Norbert Gimnáziumban, majd a Faludi Ferenc Gimnáziumban folytatta, végül 1944-ben érettségizett a komáromi szentbenedek-rendi Szent Imre Gimnáziumban (ma: Selye János Gimnázium, Komarno, Szlovákia).

Édesapja szellemi örökségét képviselve 1948-ban tanítóként végzett a győri Katolikus Tanítóképzőben.

Magántanulóként 1955-ben megismételt államvizsgáján matematika-fizika szakos általános iskolai tanári diplomát szerzett a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolán. Az ismétlést az kívánta meg, hogy bár az 1954. október 24-26. között zajló államvizsgán szakmai tárgyakból jó-, illetve jeles minősítést kapott, ám marxizmus-leninizmusból elégtelent. 1955-ben ezt a jegyet „jó”-ra javította.

Tanítóként, majd általános tanulmányi felügyelőként dolgozott a csornai járásban.

Aktív politikai szerepvállalása – 1947-től a Nemzeti Parasztpárt tagja volt – 1960-ban a Járási Tanács Agitációs és Propagandaosztályán kezdődött, majd a Művelődési Osztály osztályvezetője lett. 1969. június 22-én, a Csornai Múzeum megnyitásán mondott beszédében megfogalmazta álmait,[7] amely a tudatos városépítés lépcsőfokait jelentette: a Rábaköz szegénylegényeként a megnyílt múzeum mellé szeretett volna könnyedebb kikapcsolódási lehetőségként Művelődési Központot létrehozni, és az egészséges szellemű embereket fizikailag is egészségesnek látni, ezért rendelőintézetről is álmodott. Álmai mind megvalósultak: 1971. május 5-én Csorna Város Tanácsának alakuló ülésén őt választották meg a város első tanácselnökévé: eszközt kapott, hogy álmait beteljesítse. 1975-ben egy interjúban[8] örömeiről beszélve ismét a mesék hármas kívánságára utalt. Elsőnek említette az 1971. évi oklevél átvételének felejthetetlen pillanatát, az új bölcsőde megnyitását, valamint a fürdő 1973. augusztus 20-i felavatását. Hasonló módon mélyen élte meg időszaki kudarcait is, személyes teherként, álmatlan éjszakák soraként idézte fel az új óvoda megépítésének gondjait, amikor a tanácsülésen éles hangú kirohanásban beszélt a Ráth-kastély állapotáról, az aládúcolt bejárat veszélyeiről, a gyermekek elhelyezésének nehézségéről.[9]

1979-ben városvezetői munkája elismeréseként megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát.

Saját kérésére 1980-ban nyugállományba vonult, tanácsi búcsúztatásán Székely István tanácselnök-helyettestől a település fejlesztéséért végzett munkásságáért a Pro Urbe Csorna kitüntetést vehette át. Ezt követően, ha nem is tanácselnökként, de továbbra is számíthatott rá a város: utódai elsősorban a kulturális kérdések megvitatásánál kérték ki hivatalosan is a véleményét.

Az általános köztiszteletnek örvendő városvezető 1997. május 24-én hunyt el Csornán, az Őrangyal temetőben nyugszik.[10]

 [1] Csornai Múzeum, helytörténeti kiállítás, tabló

[2] Kisalföld, 1998. március 27. (Pájer I.), 9. p.

[3] Soproni Napló, 1906. április 5., 4. p.

[4] Soproni Napló, 1911. december 28., 2. p.

[5] Budapest Hírlap, 1928. március 3., 3. p.

[6] Kisalföld, 1970. március 29. 1-2. pp.

[7] CsM HA 1-70

[8] Hudy Endre: Riport Pődör Pál tanácselnökkel és Dr. Papp Lászlóval, a Városi Tanács VB titkárával. In: Csornai Híradó 2. 1975. III. 28. 11-15. pp. (15. p.)

[9] Kisalföld, 1976. november 15.

[10] CsM HA ÚF 12. d. (Pődör Pál-hagyaték); Csornai Múzeum, helytörténeti kiállítás F/4. v.